Mosas.hu - a tudatos mosásért
Írj nekünk

sensolap(kukac)gmail.com

Ismerkedés a szárítógéppel

Léteznek mosógéppel egybeépített és különáló típusok is, viszont sok a kérdés a helyes használattal és típusválasztással kapcsolatban. Ebben kívánok most segíteni.

Külön vagy együtt?

A teregetés nem csak sok macerával jár, más hátrányai is vannak, főleg a téli időszakban. Nagy páratartalom mellett lassan száradnak a ruhák, akár be is büdösödhetnek. Abban az otthonban, ahol penészedésre hajlamosak a falak, az egészségre káros folyamatok is beindulhatnak a száradó ruhák miatt virágzó penészgombákkal. Nagycsalád esetén pedig egyszerűen elfogyhat a teregetésre szánt hely, ha sokat megy a mosógép.

A szárítógép minderre megoldást jelenthet, feltéve ha okosan választunk típust, és úgy használjuk, ahogy kell. Az első döntés, amit vásárlás előtt meg kell hoznunk: kombinált mosó-szárítógépet, vagy külön modellt vegyünk. Nem egyszerű kérdés ez még akkor sem, ha van már mosógépünk, hiszen akár azt is eladhatjuk, és leválthatjuk kombinált modellre.

A 2in1 megoldás mellett szól a helytakarékosság és az egyszerű kezelhetőség, egy gombnyomással tudunk mosni és szárítani. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ezeknek a mosási teljesítménye mindig nagyobb, mint a szárítási. Egy telepakolt gépre így vagy két szárító program jut, vagy a ruhák egy részét teregetnünk kell.

A különálló modell viszont egy teljes mosást fogadni tud (ha át is kell pakolnunk ehhez a ruhát, és hatékonyabban működik: kevésbé gyűri meg a ruhákat, sőt tisztítja is azokat. Abból, hogy mennyi kosz (pl. por, szösz, mosószermaradvány) gyűlik össze a gép szűrőjében, kiderül, hogy a mosógép nem végez tökéletes munkát.

A fogyasztás is fontos szempont, a szárítás több energiát és vizet fogyaszthat, mint a mosás. A legelterjedtebb típusok vizet is kérnek (hideg vízzel, kondenzációval nyerik ki a párát a forró levegőből), a másik népszerű technikai megoldáshoz azonban falat kell törni, hiszen a szabadba vezeti ki a forró, párás levegőt. A takarékos és kivezetésmentes megoldás hőszivattyúval működik, viszont ez a legdrágább az összes közül.

Szinte minden szárítható gépben

A gép használata nem túl bonyolult, a legfontosabb, hogy kézikönyvben leírtakat tartsuk be. A ruhák a mosás miatt eleve szét vannak válogatva, így ezzel nem kell foglalkoznunk, de színes és fehér mosást akár közös szárító programba is tehetünk, nem lesz belőle gond. A mosógép centrifugáját érdemes maximális fordulatszámra tennünk szárítás előtt, a ruhákat pedig rázzuk ki szárítás előtt, hogy kevésbé gyűrődjenek.

Aki szeret vasalni, annak ajánlott nem a „szekrényszáraz” programot választani, hanem kicsit nedvesen hagyni a ruhákat, így garantáltan gyűrődésmentes marad minden. A megfelelő program kiválasztása azért is fontos, hogy tönkre ne menjenek a gépbe rakott anyagok. A műszálas ruhák például összemehetnek, ha túl forró levegő éri őket.

Egyébként szinte mindent szabad géppel szárítani (még ha a ruhacímke óv is ettől, mint a legtöbb farmer és póló esetén), még a sportcipők is a berendezésbe kerülhetnek, ha van hozzájuk állványunk. Egy négyzetben lévő kör jelzi azt, ha gépben szárítható a gyártó szerint a ruhadarab, a körben egy pötty alacsony (maximum 60 fokos) hőmérsékletre figyelmeztet, két pötty magasabb értéket, üres kör azt jelzi, hogy nincs hőmérsékleti megkötés, az áthúzott ikon óva int a gépi szárítástól.

Néhány tipp a szárítógép használatához:

  • használjunk speciális illatosítót
  • kondenzációs gépnél ne felejtsük el az összegyűlt vizet kiüríteni (használjuk vécéöblítésre)
  • a szűrőt ne felejtsük el minden alkalommal tisztítani
  • a cipzárokat és kapcsokat zárjuk
  • kényes ruhákhoz enyhe programot válasszunk
  • lehetőleg azonnal vegyük ki a program lejárta után a ruhákat

Sokaknak ajánlható tehát a szárítógép: rendmániásoknak, nagycsaládosoknak, időhiányban szenvedőknek, penészesedésre hajlamos otthonban élőknek, vagy éppen azoknak akik szeretnék koleszos gyerekük összegyűlt ruháit gyorsan tisztává varázsolni.